Fiú kéziIficsapatUtánpótlás
Trending

U13-as fiú csapatunk is befejezte az őszi szezont

Két jó mérkőzéssel zárták az őszi fordulókat

Véget ért az U13-as fiúk számára az őszi szezon! Az utolsó fordulóban Békésen
vendégszerepelt a csapat. Betegség illetve sérülés miatt három játékostársunk sem tudott
velünk tartani, így csere nélkül játszottuk végig a két mérkőzésünket. Ettől függetlenül két
nagyon jó mérkőzést játszottunk!
Első meccsünkön a Köröstarcsai KSK ellen végig igen offenzív játékkal, nyitott védekezésből
való gyors letámadásokkal gond nélkül, magabiztosan nyertünk. Támadásainkat szépen
építettük, figuratív megoldásokat választva.
Másik meccsünkön a komolyabb jatekerőt képviselő Békéscsabai DKSE ellen már
óvatosabban, taktikusabban játszottunk. Az első félidőben mindkét csapat hosszabb lefolyású
tamdasokat vezetett, kemény védekezéssel szemben. A második félidőben azonban változott a
játék képe, mindkét csapat a gyors letámadásokkal próbálkozott, amiből a Csabaiak jöttek ki
jobban, cserék nélkül a második meccs második félidelyére elfáradtunk.
Mindkét meccsről elmondható azonban, hogy nagyon jól, sok lábmunkával alkalmaztuk a 3-
2-1-es védekezést, ennek következtében sok labdát szereztünk amiből könnyű gólokat tudtunk
lőni.
Az egész csapatot dicséret illeti!
FISE – Köröstarcsai KSK 31-9 (13-4)
Békéscsaba DKSE – FISE 28-14 (10-4)
Szabó Zsolt, edző

Tags
Back to top button
Close
Close