ifi lányUtánpótlás

Meccsbeszámoló

FISE - Hódmezővásárhelyi LKC lány ifjúsági mérkőzés

2021. első mérkőzését a lány ifjúsági csapatunk játszotta. Mivel az őszi szezonban a lányok több meccse is halasztásra került a járványhelyzet miatt, így a bajnokság hivatalos februári kezdése előtt sor került az egyik összecsapás pótlására.
A legerősebb ellenfél, az első helyen álló Hódmezővásárhelyi LKC csapata látogatott el a FISE otthonába. Ez a tény szerencsére nem rettentette el a lányainkat és remekül kezdték a mérkőzést. A jó védekezés mellett, a fontos védések és a belső posztokról érkezett szép gólok segítségével a 25. percre 5 gólos előnyben voltak a kígyósiak. Azonban a félidő előtti utolsó percekben a támadásokban nem kellőképpen koncentrált a csapat és az eladott labdákból könnyű gólokkal felzárkózott az ellenfél. Félidő: 17-15.
A pihenő jót tett a lányoknak, újult erővel küzdöttek a pályán. Az hódmezővásárhelyiek többször is kiegyenlítettek, de a lányaink tartották az előnyüket a második félidő feléig. Itt egy kisebb hullámvölgybe kerültek, amin szerencsére túllendültek és az 57. percben újra egy góllal vezetett a kígyósi gárda. Azonban ellenfelünk gyilkos tempót diktált az utolsó percekben is és kemény védekezéssel fogadta a FISE támadásait, így megfordította az eredményt és megnyerte a találkozót. Végeredmény: 28-29.
A lányok hősiesen küzdöttek a mérkőzésen, a Hódmezővásárhely hosszabb cseresora döntötte el a mérkőzés végkimenetelét. Azonban ez egy remek alaklom volt arra, hogy a csapatunk építkezzen belőle a következő rangadókra!
A csapat tagjai: Borsi Ramóna (7), Silló Petra (7), Berczi Rebeka (5), Csjaki Nóra (4), Sipka Melitta (4), Szabó Linda (1), Fodor Anna, Ilyés Noémi, Kovács Hanna, Romvári Flóra, Kapusok: Simon Hajnalka, Márkus Ivett
Edző: Biriné Csiernik Éva
Hajrá FISE!

7 méteres
Ellenfél támadás

Back to top button
Close
Close